2010. december 20., hétfő

Hungarocell festés + Falvédő

Kicsit el vagyok maradva a blogolással, talán az Ünnepek alatt sikerül kicsit behozni.
Habszivacs után hungarocell festéssel próbálkoztam. Pontosabban már előtte egyszer festettem hungarocellt, de azt formára vágtam, és sajnos nem lett túl szép, ezért most úgy döntöttem, hogy téglalap alakú hungarocellre festek, és háttere is lesz a képeknek.
Még a nyáron készültek, többnyire az erkélyen festettem őket. Közben volt, hogy Tibi a kezeimben aludt, persze ilyenkor "rugózni" kellett vele, ígyhát labdán ülve festegettem, időnként bal kézzel :)


Tibinek tervezek egy komolyabb, "interaktív" falvédőt varrni, de mivel ez rengeteg munka, és még mindig a tervezési fázisban vagyok, Tibi pedig egyszercsak elkezdett a pelenkázólapon komolyabban tornázni, muszáj volt összedobni egy falvédőt egyik napról a másikra. Volt egy klassz mintás anyagom, egy csomó habszivacsom, amit sosem fogok befesteni, és így pillanatok alatt elkészült ez a kis falvédő. Az utolsó 20 centit már Tibivel együtt kellett varrni, mert ekkor már nagyon nem bírta, hogy nem vele foglalkozom :)


A végeredmény az alábbi képen látható. (A sünis kép előtt belóg a képbe egy narancssárga zsákocska, ami egy fából készült vadlúdhoz, Pipihez tartozik.)